Értesítések

  • Vízgazdálkodási kényszerek
    2026. aug. 28.

    Szárazság, rizsföldek és halastavak az egyszempontú folyószabályozások árnyékában

    180 éve, 1846. augusztus 27-én kezdődött meg a Tisza szabályozása, amely alapjaiban írta át az Alföld vízrajzát és ökológiai egyensúlyát. Bár a munkálatok elsődleges célja az árvízvédelem volt, az, hogy a Széchenyi-féle komplex vízgazdálkodási koncepciót csak részlegesen valósították meg, valamint az ökológiai szempontok mellőzése hosszú távon kiszolgáltatottá tette a régiót az aszályoknak. Az ebből következő feszültség – a víz biztonságos elvezetése és a tájban való megtartása közti ellentét – azóta is az Alföld legégetőbb mezőgazdasági és politikai kihívása, amely a történelmi aszályoktól a mai, energiabiztonságot fenyegető szárazságig végigkíséri az ország életét.

    Bővebben →

  • Térképes keresőt kapott a 16 éves Fortepan
    2026. aug. 20.

    Negyvenötezer archív fotót helyeztek el a virtuális várostérképen

    16. születésnapját ünnepli a Fortepan fotóarchívum, ebből az alkalomból pedig több tízezer, jórészt budapesti archív felvételt tett közvetlenül böngészhetővé egy új térképes felületen. A másfél éves, önkéntesek segítségével végzett fejlesztés révén a képek a megszokott és összetett keresőfunkciókat megtartva, de már geokoordináták alapján is felfedezhetővé válnak a virtuális várostérképen.

    Bővebben →

  • Találkák, bálok és pletykák a grandhotelben
    2026. aug. 14.

    Amikor a hotel lobbija még a társasági élet centruma volt

    A vendéget a szobája érdekli, nem a recepciós, a londiner vagy a concierge – a szálloda kormányosi hídja azonban kétségkívül a porta. Az ott dolgozók tudták, hogy Ferenc József nem száll liftbe, hogy Hruscsov hányas szobában aludt, és ismerték a hotelekben hemzsegő érdekes figurák történeteit, trükkjeit és vágyait. Képtelenségek és Fortepan-képek a hallból.

    Bővebben →

  • Így született meg a világ legszebb állatkertje
    2026. aug. 7.

    160 évvel ezelőtt nyitotta meg kapuit a Fánk

    Van ugyan néhány öregebb állatkert a budapestinél, de szebb egy sincs. Vagy legalábbis mi így gondoljuk, és nem teljesen alaptalanul. A budapesti állatkert 160 éves története az egzotikus állatok mellett a magyar építészet izgalmas korszakairól is mesél. A diplomáciai okból visszabontott minarettől a háborús pusztítást túlélő kőelefántokig – természetesen a Fortepan képeinek segítségével.

    Bővebben →

Új sorozat

Mácsai István festőművész fotóhagyatéka

Mácsai István (1922-2005) a háború utáni magyar festészet meghatározó alakja volt. Kevésbé ismert, hogy a festészet mellett évtizedeken át fényképezett is. A Fortepan friss kiadásában az életmű fotós részével ismerkedhetnek meg. Több tízezer felvétele közül az itt látható közel ezer kép a hagyaték legfontosabb felvételeit tartalmazza. Mácsait egyszerre jellemezte a dokumentarista és művészi megközelítés. Városképei, az utazások során készített fotói és a festményeihez készült fényképes vázlatok együtt egy izgalmas, egyedi nézőpontú, fotográfusként is jelentős szerzővé emelik Mácsai Istvánt.
1900
1990
1900

A Fortepan egy szabad felhasználású, közösségi fotóarchívum, ahol több mint kétszázezer archív fényképet böngészhet és tölthet le ingyenesen, jó minőségben.

A honlap 2010-ben indult ötezer, jórészt lomtalanításokon talált fotóval. Azóta többszáz család, amatőr és hivatásos fotós, illetve közgyűjtemény bővítette a Fortepant. A honlapon megjelenő képeket a szerkesztőség válogatja ki.

A fotók leírását önkéntes szerkesztők végzik. Örömmel vállalkozunk az Ön fényképeinek, negatívjainak feldolgozására is! Email: fortepan@gmail.com

Heti Fortepan blog

Magyarul hetente, angolul ritkábban frissülő blogunkon a Fortepanra felkerülő fényképek és adományozóik háttértörténetét dolgozzuk fel gazdagon illusztrált írásokban. A Heti Fortepan Blog a Capa Központ támogatásával és együttműködésével készül. Minden cikkünk CC licensz alatt újraközölhető.

Korábbi feltöltések

Két-három havonta frissítjük oldalunkat kb. 2-3000 képpel, amelyekben gyakran sok adományozó családi fotói keverednek, de előfordul, hogy egy szerző vagy egy cég fotódokumentációja kerül fel egyben az oldalra.

Bezárás

Belépés

Elfelejtett jelszó? → Még nem rendelkezem fiókkal. Regisztráció →
Bezárás

Regisztráció

Már rendelkezem fiókkal. Belépés →
Bezárás

Jelszó módosítása

Bezárás

Elfelejtett jelszó?

Elfelejtett Jelszavának módosításához kérjük adja meg felhasználónevét vagy email címét.