Értesítések

  • Nemzetközi nagyvállalkozóból teherautósofőr
    2024. ápr. 19.

    A pécsi Varga Gyula Kocsigyár története a hintógyártástól az államosításig

    A pécsi vállalkozócsalád generációkon keresztül, vetélytársait messze túlszárnyalva, a kor változó igényeit kiváló érzékkel követve hatalmas, nemzetközileg is ismert vállalkozást épített, majd az állami megrendelésekben is dúskáló cég az államszocializmus éveiben egyetlen szempillantás alatt elúszott, a tulajdonosa pedig azzal kereste a betevőt, hogy Rákosi elvtárs üdülését hókotrással biztosította.

    Bővebben →

  • A csipkerózsika-álmot alvó és a soha fel nem ébredő házak Budapestje – Élet egykoron a mai szellemházakban 2.
    2024. ápr. 12.

    Amióta vannak elhagyatott épületek, azóta mozgatja az emberek fantáziáját, hogy mi lehet azokban. Milyen nyomokat hagytak ott maguk után az egykori lakók, hogyan néznek ki üresen azok a terek, melyek egykor élettel voltak teli. Az ilyen senki által nem látogatott, gyakran elzárt helyek felkutatására vállalkoznak azok, akik az urbex szenvedélyének hódolnak. Ezek a 21. századi felfedezők nem messzi tájakon keresnek és találnak a nagyközönség számára ismeretlen világokat, hanem ott, ahol valamikor mi is éltünk. Akár egy nagyvárosban, akár Budapesten is.

    Bővebben →

  • Nyolcvan éve került a zsidók mellkasára a sárga csillag
    2024. ápr. 5.

    A keresztények még a fejüket is elfordították

    Bár Kállay Miklós miniszterelnök hintapolitikájának köszönhetően a hazai zsidóság sokáig nem volt közvetlen életveszélyben, 1944. április 5-én alig három héttel a német megszállás után mégis ki kellett tűzniük a sárga csillagot, ami mindenhol a deportálások kezdetét jelentette.

    Bővebben →

  • Teherbringák városszerte
    2024. márc. 29.

    A triciklis postástól a messenger boyon át a Davaj áruszállítóig

    A városok mindennapi életéhez mindig is hozzátartozott, hogy az ott élők kisebb-nagyobb dolgokat, például iratokat, csomagokat, termékeket és – a telekommunikáció megjelenése előtt – információt: leveleket, képeslapokat küldözgettek egymásnak. A 19. század végén megjelenő kerékpár azonnal hatékony eszközévé vált a city-logisztikának, mert gyors kézbesítést, a célpontok rugalmas felfűzését tette lehetővé. A küldemények többsége általában belefért egy borítékba, kisebb dobozba vagy táskába, de ha mégsem, akkor a mázsányi súlyt is elszállítani képes teherbicikli jelentette a megoldást.

    Bővebben →

Új sorozat

Egy pesti polgár képei

Az itt látható közel ezer fotó szerzője Bor Dezső fővárosi tisztviselő, a Székesfővárosi Zenekar alapító karnagya. A szerző amatőr fotósként követte kamerájával a városi középosztály klasszikus élethelyzeteit és helyszíneit. Fotóin a 20-as, 30-as évek hétköznapi életének jellemző pillanatait láthatjuk: nagy havazásokat, társasági sportokat, a Tabán bontását, a Nemzetközi Vásár pavilonjait, cserkészeket a gödöllői jamboreen, dunai evezősversenyt, fakitermelőket és kőfaragókat, utcai festőket és vásározókat. Jól komponált fotói egy képzett, a korszak fotós magazinjaiból tájékozódó szerzőről vallanak. Bor Dezső felvidéki, ausztriai utazásokon, hazai kirándulásokon és budapesti sétákon, vagy a családi körben készült fényképei a két háború közötti polgári világ és világkép harmonikus, humánus, élettel teli lenyomatai.
1900

A Fortepan egy szabad felhasználású, közösségi fotóarchívum, ahol több mint százezer archív fényképet böngészhet és tölthet le.

Miközben az evéskultuszt piedesztálra állító Krúdy Gyula 1919-ben még attól tartott, hogy eltűnnek Magyarországról a tekintélyt parancsoló hasak, az 1930-as években egyre több orvos figyelmeztetett az egyre terjedő elhízásjárvány veszélyeire. Így ettek ők, így eszünk mi – Hogy vált a kövérség a jóléti társadalmak védjegyévé? appeared first on Heti Fortepan.

Heti Fortepan blog

Magyarul hetente, angolul ritkábban frissülő blogunkon a Fortepanra felkerülő fényképek és adományozóik háttértörténetét dolgozzuk fel gazdagon illusztrált írásokban. A Heti Fortepan Blog a Capa Központ támogatásával és együttműködésével készül. Minden cikkünk CC licensz alatt újraközölhető.

Korábbi feltöltések

Két-három havonta frissítjük oldalunkat kb. 2-3000 képpel, amelyekben gyakran sok adományozó családi fotói keverednek, de előfordul, hogy egy szerző vagy egy cég fotódokumentációja kerül fel egyben az oldalra.

Bezárás

Belépés

Elfelejtett jelszó? → Még nem rendelkezem fiókkal. Regisztráció →
Bezárás

Regisztráció

Már rendelkezem fiókkal. Belépés →
Bezárás

Jelszó módosítása

Bezárás

Elfelejtett jelszó?

Elfelejtett Jelszavának módosításához kérjük adja meg felhasználónevét vagy email címét.